Blog

001 A teríték varázsa

001 A teríték varázsa

Czinege Lajos 1960-1984 között töltötte be a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszteri posztját. Neve egybeforrott a Magyar Néphadsereg történetével. Hagyatékát a Nephadsereg.hu megszerezte, és most bemutatja. Az első, vélhetően 1962-es fotón Czinege Kádárral.

Czinege Lajos 1960-1984 között töltötte be a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszteri posztját, altábornagyként (1962-1962), vezérezredesként (1962-1978), majd hadseregtábornokként (1978-1984). Talán nem túlzás a kijelentés, hogy - Farkas Mihály hadseregtábornoké mellett - az ő neve fémjelzi - szakmai munkásságának, történelmi szerepének megítélésétől függetlenül - a leginkább a Magyar Néphadsereg csaknem 40 éves történetét.

Czinege Lajos hagyatékát, 1998-ban bekövetkezett halálát követően, fia, Czinege József kezelte, a Nephadsereg.hu kezelésébe tőle került, 2016-ban. A Nephadsereg.hu célja, hogy a hagyatékot az érdeklődő közvéleménynek bemutassa. A hagyaték fényképeit, dokumentumait, tárgyait a Nephadsereg.hu a blogján fogja közzétenni - mivel mintegy 3 ezer tételről van szó, ezért a fokozatosság és a szelektivitás elvét szem előtt tartva.

Az aktuálisan publikált fénykép valószínűsíthetően 1962 nyarán, egy vadászat után készült, és Czinege Lajos (balról a harmadik) mellett az ekkor a katonai hírszerzést vezető Szűcs Ferenc altábornagy (balról az első), az éppen a Minisztertanács elnöki posztját betöltő Kádár János, valamint egy ismeretlen személy látható rajta. Az egyenruha-történet kedvelői számára izgalmas lehet Szűcs Ferenc öltözéke: 1962M gyakorló-egyenruhát visel, ún. Castro-sapkával, viszont szabálytalanul, zubbonyát kitűrve, és rendfokozatjelzés nélkül. A helyszín nem azonosított. (KATT A KÉPRE!)